A párkapcsolatunkat tegyük rendbe utána a lakást.

Gondoljunk csak vissza a hétvégékre (szombat délelőtt nagytakarítani kell, nem?) vagy a hétköznap reggelekre (be kell ágyazni és kész), az unalmas, pakolással terhelt estékre. (Rendes asszony rendetlen lakásban nem alszik el!)

Naponta minimum egy óra jut MINDEN egyes nap arra, hogy rend legyen a lakásban (alá is lőttünk ezzel, úgy hiszem). De fordítunk naponta, minden egyes nap egy egész órát arra, hogy boldoggá tegyük a párunkat?

Nem lenne végre üdvözítő, ha porszívózás helyett a kapcsolatunkat porolnánk le? Ha a fürdőkád súrolása helyett a kapcsolatunkat fényesítgetnénk? Ha ablakpucolás helyett a kapcsolatunkba engednénk be a fényt?

Azt hiszem, azért takarítunk többet még mindig a SZERETÉS helyett, mert a takarítás komfortos dolog. Ártalmatlan, veszélytelen, nem okozhat lelki görcsöket. Automatikus tevékenység. Nem igényel nagy odafigyelést. A takarítás, a végeredményt tekintve, hálás feladat. Azonnali kielégülést, kellemes élményt hoz – fényes felületeket, csillogást, még akkor is, ha az az öröm csak ideig-óráig tart. Azért azt meg lehet csodálni, lehet mutogatni is, és bizonyító erővel bír, lám, milyen rendesek vagyunk.

Lehet, a takarítószerrel van a baj

Ám ha a kapcsolatunkat pucolgatnánk legalább akkora lendülettel, elszántsággal és következetességgel, ahogy a lakást kapjuk rendbe, akkor az nem pillanatnyi, hanem tartós eredményt hozna. Bár kétségkívül a párunk (remélhetőleg) nem olyan passzív fél a történetben, mint a kiporszívózásra szoruló szőnyeg, így előfordulhat, hogy elmozdul, más „eszközt” igényel, esetleg odaszól.

Ha igaz az a tétel, hogy egy rendes nő (asszony) rendetlen lakásban nem alszik el, akkor miért alszunk el olyan sokan estéről estére rendetlen kapcsolatban? Miért hagyunk magunk után romokat egy esti szócsata után? Miért nem szedegetjük össze a cserepeket az utolsó szilánkig, ha összetörtünk valami nagyon fontosat a kapcsolatban? Hogy tudunk úgy pihenni, enni-inni, álmodni, amikor tudjuk, hogy csupa sár a kapcsolat? Vagy éppen megfakult, mint egy régi függöny a nappaliban? És miért fontosabb a nappali függönyét kiválasztani, lemérni, beszegni, a szobát csinosítani, mint a megfakult kapcsolatot újraszínezni?

Miért a másiktól várjuk a csodát?

Miért szegeljük meg a billegő konyhaszék lábát, miközben a kapcsolat évek óta billegős? Miért locsoljuk nagy gonddal a virágokat, vesszük meg a tápoldatot, rakjuk ide-oda a kényes növényeket, keressük meg nekik az optimális helyet, míg a kapcsolat csak hever egy sötét sarokban, és csak ritkán, csak nagyritkán jut eszükbe, hogy száraz földjét meg kellene locsolni. De ha eszünkbe is jut, miért a másiktól várjuk csupán, hogy kapja kézbe a locsolókannát, hogy itassa, hogy táplálja azt, ami a legfontosabb lehetne az életünkben?

Miért a ruhákat vasaljuk esténként, és miért nem törekszünk arra, hogy a párunk egész nap gyűrődött lelke kapjon finom, forró simogatást? Miért a komódra szálló por zavarja a szemünket, de az nem, hogy szavainkat is belepte a por, hogy alig jön ki a szánkon, friss, testet-lelket felüdítő gondolat? Miért a cipősszekrény rendetlensége zavar minket ahelyett, hogy rendbe tennénk szétesőfélben lévő ügyeinket? Miért a fél pár cipő látványa okoz gondot, de az nem, hogy a párunk a cipőjében balra, mi meg jobbra tartunk?

Persze lehet sokáig, évekig a szőnyeg tetejét porszívózni, súrolni konyhát, szobát dühödten, de ha a szőnyeg alá söpört problémákat nem porszívózzuk fel, akkor nem lesz kiért seprűt, porrongyot ragadni.

Forrás: ridikul.hu